Fő a vidámsággal felfogott élet, mert az mondják, hogy a hosszú élet egyik titka. Akkor én halálra fogom magam röhögni, mert nálunk mindig történik valami.
Végre elmentem, és szakítottam időt az időfáról, és erőt vettem magamon, elpakoltam kevés ruhámat, amit már hónapokkal ezelőtt kellett volna tennem a szekrényembe, de pfuuu. nincs elég hely. Ja és nincs elég ruhám! 😀
Kinek ismerős ez a kijelentés?
Ja mindezt magamért, nem költözés végett, de a bőröndöket is telepakoltam, ha majd szükség lesz rá, akkor ismét pakolni fogok.
Szóval rend lett, az ujjnyi vastagságú port is letöröltem, így a fulladástól is megóvva saját magamat, és ha nem is csillogott villogott minden, sokkal komfortosabban érzetem lett. Ebből adódóan kiosztottam egy vállveregetést ami lelkemnek kijárt.
Elégedetten néztem végig a gyorsan összecsapott eredményen, megnyugtatva konstatáltam, hogy mégis jobb mint pár órával előtte. Kicsit elfáradtam, gondoltam lepihenek a kanapéra, majd bekapcsolom a televíziót. Egyedül vagyok itthon, a televízió csak az enyém, a távirányítóval együtt. Ez egy kincs!
Fogom a távirányítót, és rányomok. – semmi.
Megismételtem az előbbi mozdulatot, és egy kicsit a tv felé tartottam a biztonság kedvéért. – ugyan az a semmi.Bár lehet ez egy kicsit nagyobb semmi volt, mert elkezdtem ellenőrizni az elosztót, az rendben volt. áramot is kapott a készülék, a led égett, vigyorgott rám a vörös szemével a piszok.
Akkor a kábeleket kezdtem el ellenőrizni, de minden rendben volt. – harmadik nagy semmi. A híradó már vagy negyed órája elkezdődött, de nem gond, majd…-nyugtattam magamat. Gondoltam egyet, és manuálisan próbáltam bekapcsolni, mert azért azt is lehet. – párszor pislogott a piros led.
Ott álltam lassan mint egy szerencsétlen két távirányítóval, és nem tudtam bekapcsolni!
Bekapcsolni tudtam, de semmi.
Tiszta közröhej tárgya vagyok futott át az agyamon, és fel kéne hívni a gyereket, hogy…. Nagyon ciki, már egyszer pár éve eljátszottam, hogy elutazott, és én végre uralhattam a lakást, a tv-t
Na akkor felhívtam, de annyira röhögtünk a telefonba, hogy a nyálamba majdnem belefulladtam.
Most nem hívom fel!
Nem a fulladás végett, csak mert…már el is ment a kedvem a tv nézéstől. Majd hazaért mondom neki. Akkor is röhögni fogunk. 😀
Mert ugye én felnevelek két gyereket, és egy televíziót képtelen vagyok üzembe helyezni, hogy nézhessem. Ha netán azt a megállapítást lehetne tenni, hogy technikai analfabéta vagyok, akkor rendben,de ez pontosan az ellenkezője, mert az okos telefon, meg az okos-laptop a mániám, és tudom is használni mindkettőt.
Akkor azt a fekete dobozt miért nem tudom arra bírni, hogy mozgó képeket mutasson?
Akkor sem hívom fel a gyereket, mert megint ki fog cikizni, és én ismét nem tudok rá haragudni, olyan viccesen muris a helyzet. Valamit biztosan nem csinálok úgy ahogy kéne, máskülönben már bömbölne a reklám.
Elment a kedve a tévézéstől, fogtam egy könyvet, azt kezdtem lapozgatni, bele olvastam és elaludtam.
Elfáradtam ebbe a rendrakásba, a fekete dobozzal való harcba, harcoljanak a fiatalok, én csak írok, és olvasok.
Ha tetszett akkor nyomj egy like!
Iratkozz fel a hírlevélre, hogy az új bejegyzésekről értesülj!
Megtalálsz a fecebook oldalon!
Legyél boldog az életedben!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: