A minap a barátnőm párkapcsolati tanácsot kért tőlem, de főleg inkább szerette volna kibeszélni magából a feszültséget.
Ez nagyjából három órás telefonbeszélgetés volt, nekem megtisztelő, hogy beavatott a magánéleti helyzetébe, számára pedig némi megkönnyebbülést, eseti pszichélélek kezelést jelentett.
A következő napokban jött egy üzenet tőle, hogy jó irányt vett a története, és köszöni a lélekmelengetést.
Majd leboszorkányozott!
A jó hírnek örültem, a boszorkányos dolgon megdöbbentem, de csak egy röpke pillanatra, hiszen azonnal ott volt a fejembe.
Igen, de jó boszorka!
S itt felmerül az a nagy kérdés amit annyian kutatnak, boncolgatnak mióta az idő elkezdődött. S ebből a gondolatmenetből kiindulva magamnak is feltettem a kérdést.
Boszorkányok valóban léteznek?
Ha az azonnali személyes eddigi tudásomra, és megérzéseimre hagyatkozom a válaszom igen, azonban sok homály fedi, és igen sok tévhit ezt a témakört. Mindezért kutatásba kezdtem, mivel érdekel, és tudom, hogy a misztikus világ sok embert érdeklődési témaköre. Megismerni a titokzatosat, benézni egy boszorkány konyhájába, bájitalok, sebgyógyító kenőcsök készítésének titkaiba pillantva
.
Valljuk be őszintén, szeretjük az ilyen kis lúdbőrös történeteket, melyek kirángatnak a napi mókuskerékből , másrészről keresünk valamit, valami igazolást, hogy létezik egy tőlünk magasabb szinten lévő erő, amit nem ismerünk, de kíváncsiságunk hajt.
A boszorkányság régi időre nyúlik vissza, és korántsem fejtették meg teljesen mit is rejt valójában magába, és egyenlőre olyan cikkel sem találkoztam ami beszámolt volna hitelesen boszorkánnyal való találkozásról.
Először is a boszorkány jelentését, kifejezést kéne pontosítani, amire bővebb infot ha a linkre kattintasz fogsz kapni.
Még a tudósokat is, kik csakis a kézzelfogható bizonyítékokkal tették közzé felfedezéseiket, izgalomba hozta a mágia.
“A lét válna kibírhatatlanul unalmassá, ha nem próbálnánk megfejteni azokat a titkokat, amelyeket Isten elrejtett előttünk.” Albert Einstein
“Szellemi téren a múlt századának talán a legnagyobb felfedezése, az a felismerés, hogy annak másféle emberek is, mint mi vagyunk. Nem úgy másfélék, mint amennyire nemzetek, fajták, felekezetek, kultúrák szerint különbözik az ember egymástól, hanem sokkal mélyebb, sokkal alapvetőbb másságok szerint. Ez a másfajta ember az, akit tudomány primitív embernek nevezett; a mieinktől elütő lelkiséget primitív mentalitásnak praelogikus gondolkodásnak. Mert ennek a másfajta embernek a más voltában a legmegdöbbentőbbek bizonyos gondolkodásbeli sajátosságok: legelemibb igazságok sem igazak a számára; az ő világában kétszer kettő őt lehet, és egy dolog azonos lehet egy más dologgal, ugyanakkor amikor nem azonos önmagával.
A primitív szóban van bizonyos lekicsinylés. A primitív ember kezdetleges, tehát egy korábbi állomás a mai ember felé, hosszú ás fáradságos úton. Feltételezi a fejlődés fogalmát: az emberek valamikor mind primitívek voltak és a ma élő primitív népek megrögzöttek egy régebbi fejlődési fokon. Ma már nem vagyunk bizonyosak ebben a fejlődési rendben. Sok tudós hajlandó azt gondolni, hogy az a bizonyos másfajta ember nem korábbi állapota az embernek, hanem csakugyan másfajta, mit ahogyan egyik állatfaj különbözik a másiktól. A fejformája, alkata, agyberendezése is nagyon más lehet a ma uralkodó embertípus a homo faber, a fúró-faragó eszközzel élő ember, és az a másik, amelyik oly kevés gyakorlati érzéke volt ösztönök titokzatos irányítások megértésére homo divinans, vagy homo magus. Fónagy Iván Mágia c. könyvéből.
Akkor most leszögezhetjük, hogy az emberiséget érdekli a boszorkányság, misztikus világa, írók, költők, filmrendezőket ihletett meg, és beszövődött a mesékbe is, ahol a vasorrú bába, vagy gonosz boszorkaként jelenítik meg, de a gyermekekben ez még sem kelt olyan félelmet, gonoszságot mint azt a boszorkányüldözők annak idején érzelmeikkel, tetteikkel kifejezték.
Amikor a 15. században a kereszténység elterjed, miért kezdődött el a boszorkányüldözés., mivel az egyház nem szívelte az engedetlenséget, az irányíthatatlan, és a félelem végett inkább üldözték.
Szerencsére manapság másképp van, a mai ember sokkal felvilágosultabb, nyit az ismeretlen felé, de vajon meddig mer elmenni, és miért teszi mindezt?
Miért?
Mi emberek kíváncsiak vagyunk, és keressük a számunkra megmagyarázhatatlan értelmét, és titkait.
Ha tetszett akkor nyomj egy like!
Iratkozz fel a hírlevélre, hogy az új bejegyzésekről értesülj!
Megtalálsz a fecebook oldalon!
Legyél boldog az életedben!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: