Hőségriadó

Negyven fok. Ezt mondták az időjósok. Be is jött, csak azt nem gondoltam, hogy az én hőmérsékletemet is megjósolják. A lázmérőt magamhoz vettem mielőtt bevonszoltam magamat az ágyba. Azonnal kiakadt negyven foknál. Hőségriadót rendeltek el pirosat. A higanyszál a piros jelzés után jóval fölötte állt meg.

Pocsékul érzem magam. Annak a mentős pasinak a szövege jut eszembe, hogy „az élettel össze nem egyeztethető sérülései voltak”. Nem a halál miatt, a gyerekek sírnának, amúgy más volt megbeszélve, kedvem sincs hozzá. Bár most lent biztosan hűvösebb van.

A család már nyaral, holnaputánra várnak. Ég a szemem, becsukom, és azon gondolkodom, hogy milyen jó, hogy elmentem fodrászhoz. Remélem lesz annyi eszük, hogy azt szép pántos virágos ruhát adják rám, amit most vettem. Nem szeretnék snasszul kinézni, jó esetben egyszer van temetése az embernek, legalább nézzek ki jól.

A macskát meg kéne etetni-itatni, biztosan ezért nyávog. Ehhez persze fel kéne kelnem, teát is főzni, mert így ki fogok száradni. A nyári hőség két áldozata szalagcímet látom.

Lázcsillapító éjjeliszekrény fiókjában. Nem lenne hátrány, ha lemenne a lázam. Az elhatározás megvalósítása fél órába tellett. A gondolkodásom, és a mozgásom se a megszokott. Lehet, hogy a melegtől? Vagy ez inkább a láz? Fázom. Vicces dolog 40 fokban fázni, egy mosoly alakul ki az arcomon ehhez a gondolathoz. Olyan fázós, beteg mosoly, amit vigyornak szoktak csúfolni.

Végre felkeltem, és eszeveszett gyorsasággal, remegő lábakkal, haláltusám közepette megyek, hogy a cicát megmentsem. Nem sietek, mondjuk nem is tudnék. De legalább az utolsó órákat had élvezzem ki, megmentve ezt a szőrmókot közben. A szőrmóknak nevezett vadállat közben a lábaim között, életét ezzel még jobban kockáztatva ide-oda dörgölőzve jön velem. Szétrobban a fejem, ha nem hagyja abba már ezt a nyávogást. – Tessék, egyél cica.

Öntök a száraz macskatápból az edényébe, és kap friss vizet is. Azt sem tudja hirtelen, hogy egyen, vagy igyon ebbe a hirtelen jött bőségbe. Majd enni kezd, és közben dorombol.

Én viszont úgy maradok lehajolva. A derekam nem akar vissza felfelé hajolni. Teljes egyszerűséggel nem tudtok felegyenesedni. Messziről egy szirénázó mentő hangját hallom. Gyors elhatározás volt, hogy nem most fogok itt megdögleni a macskával, inkább halasszuk el ezt a dolgot későbbre. Ahogy hallom van éppen elég dolguk az orvosoknak, halottkémeknek.

Kínomba hangosan beszélek a macskához, hogy egyen nyugodtan, és igyon, és doromboljon csak tovább, addig én csinálok teát magamnak. A konyhapulton félig mászva elkészítem a teámat, közben a derekam kiegyenesedik. Állok a konyhában, hallom a kintről beszűrődő gyermekkacagást a játszótérről. Nyár van, napolajszagú, labdapattogós, és napsütéses vidámság.

Visszabújok az ágyba, lassan enyhül a hőség, esteledik. Jól vagyok, de elfáradtam ebbe a hőségriadóba, szemem lehunyom. A cica idejött melegíteni, dorombol megint.

Holnap reggel utazunk mindketten nyaralni.

Ha tetszett akkor nyomj egy like!

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy az új bejegyzésekről értesülj!

Megtalálsz a fecebook oldalon! 

Legyél boldog az életedben!