Hideget érzett, zuhanást, aztán elájult. Amikor magához tért koromsötét vette körül, és továbbra is hideg. Kathryn egy ideig így feküdt csukott szemmel.– Most hol vagyok? – Tette fel magának a kérdést. Nem tudta, hogy mennyi ideig tartott az eszméletvesztés, de most az látszott fontosnak, hogy kijusson. Kezét a feje fölé csúsztatva óvatosan tapogatózni kezdett. Ujjai valami keményet tapintottak, mely enyhe nyikorgással, szinte magától kinyílt. Kijjebb tolta testét a lábaival, és erősen megkapaszkodva kihúzza magát. Amint felállva körbenézett, a két apró led derengő fényében látta, hogy a terem elég nagy, és érezte az ismerősen nyirkos hideget – főleg ruha nélkül. Ahogy előre lépett meglátta a szembe lévő falat a polcokkal. Határozottan odalépett, és hátulról kihúzott egy a fekete zsákot, majd kiborította a padlóra. Gyorsan magára öltötte a rugalmas, sima holmit, és indult a baloldali ajtó felé. A kilincs hang nélkül nyílt. Kilépett az ajtón ahol több fény volt, és sorban tovább a következőkhöz. Hét ajtón kellett átmennie, mint a mesében, de ez most nem volt mese. Ahogy egy ajtón túl jutott, mindig be is csukta maga mögött. A külső folyósóra ért, próbálta a légzését lassítani. Látta az alagsori rácsos ablakot, és tudta az időt tartania kell. Abban a pillanatban befordult az őr, teljesítve az esti ellenőrzést. Kathryn magabiztosan elindult feléje, agya zakatolt, de arca mosolygott. A férfi már előre intett neki, és ettől fellélegzett. – Jaj de jó, hogy jön, már kerestem. Behúztam magam mögött az ajtót, s a kulcsom a holmimmal bent maradt, a főkapun meg nem tudok kimenni, már kerestem a helyén Joseph – mondta, miközben rápillantott az őr névcédulájára. – Semmi gond kisasszony, sokáig dolgozott, gondolom a fáradság. Jöjjön, kiengedem. – válaszolta. – Köszönöm. – mondta hálásan. Kint volt! Megkönnyebbült a történtek után, és a friss a levegőn fellélegzett. Az utcán teljesen normálisan közlekedett, mint egy futó, aki az esti órákban végzi edzését, felkötött hajjal, és testhezálló sportruhában. Nagyjából egy óra alatt meg is érkezett a kisházhoz, ahol sötét volt, és csend. Benyúlt, és a virágtartóból kihalászta a kulcscsomót. Próbált mindent odafigyelve, és halkan csinálni. A ház egy nappaliból állt, fürdővel. Belépve lámpát kapcsolt. Ledobálta a ruháit az ágyra, és ment a fürdőszobába, belenézett a tükörbe. Arca áttetszően sápadt volt, vörös haját hátrasimította, majd elővette a kékesfekete hajfestéket, amit rákent a hajára. Mindent, amit használt, betett egy szatyorba. Beállt a zuhany alá, és letusolt csak vízzel, nem használt semmilyen illatszert. Azután kiment az egyetlen szobába, és összerakta a mobilt. Akkor jutott eszébe, amire a legvadabb álmában sem gondolt volna három nappal ezelőtt. Jamest várta haza, aki néhány napja volt távol. A vacsora elkészült, közben Katryn a bejárattól kezdve apró gyertyákkal rakta ki lakást, hogy merre jöjjön a „betévedt utazó”. Ezek voltak, amivel szerették meglepni egymást. James általában a zuhanyzóba viccelődött ijesztgetéssel, Kathryn hangos sikongatása, és kacagása felizgatta. Most is oda indult, hogy mire hazaér a férfi, addigra illatosan friss legyen. Megnyitotta a vizet, alá állt, közben félig nyitott szemmel a vanília tusfürdőért nyúlt, de leverte azt. – Ó édes Istenem. Azonnal lehajolt érte, és a permetező zuhanyrózsa alatt behabozta testét, ami simogatva kerek mellein, majd formás derekán, s a hosszú combokon keresztül végigfolyt s a lefolyóban eltűnt. Elzárva a vizet, csukott szemmel a törölközőért nyúlt, de a lába alatt a talaj megcsúszott. -– Ajaj nem elesni! – sikította. Fejét alaposan beverte a csempébe, és igyekezett nem elveszteni az egyensúlyát, közben pedig a lelki jelenlétét. Miközben fentről a szájába, került vízzel küszködött megfulladás ellen, viszont csúszott minden lába alatt a tusfürdőtől. Felkúszott a csempét fogva, hogy megkapaszkodjon a csapban, de elvesztette irányérzékét, majd küzdelme eredménye ismét a padló köve lett. Alulról felnézett, és valami bizarr gondolat futott át a fejébe. Összekuporodott a sarokban meztelenül, s már az sem érdekelte, hogy a haja csatakokban, szétziláltan, testén beütéses véraláfutással fekszik. Arca a kövön, félig csecsemőpózban, a vízcseppeket hallgatta, ahogy ütemesen hullnak az elzárt csapból. Csöpp, csepp, csöpp; csepp. Elkezdett fázni, és még jobban összehúzódzkodott. – Egy kis ideig pihenek itt, összeszedem a gondolataimat. – mondta csak úgy maga elé nyugtatóul. Az adrenalin kezdte éberré tenni az agyát, a karjain mintha ólomsúlyok lógnának, de mégis felkapaszkodott. Lábai remegtek, de igyekezett koncentrálni a mozdulataira, hogy megtörölközzön. Feje zúgott, a falat fogva óvatos léptekkel indult kifelé. Végignézett a harci sebein. Megállapította, hogy a tusoló egy szemét! Az előszobában csend honolt, a gyertyalángok táncoltak csak. Még mindig ruha nélkül elindult a szoba felé. Egy hangra lett figyelmes, ami James egyik mobiljának a csörgésére emlékeztette. Ismét hallotta, ezért fülelt, és arra vette az irányt ahonnan jött. Megvan, vette ki a kanapé réséből, és azonnal megnézte milyen üzenet jött. – Szívecském nagyon hiányzol. Aláírás semmi, ráadásul a telefonszám ismeretlen volt. Már harmadszorra olvasta el az üzenetet, de a torkában lévő gombóc ettől csak nagyobb lett. – Végére kell járni a történteknek, gyors léptekkel indult a számítógéphez, közben felszisszent, mert a lába fájt az ütődésektől. Megnyitotta az oldalt, és nézte. Először a szíve kezdett el gyorsabban verni, majd a gyomrától kiindulva egész teste remegett, ahogy a sorokat olvasta. Ellenőrizte a dátumot, és látta, hogy az első párbeszéd három hetes. Már vagy fél órája ott ült, és bámulta a monitort. Gépiesen oldalra fordította a fejét, rápillantva a megterített asztalra, és a gyertyafényes lakásra. Ekkor tört ki belőle fájdalmas, és fékezhetetlen düh. Felugrott, és mindent, amit ért a megterített asztalon akart megbosszulni. – Mi a jó büdös franc folyik itt? – ordította kétségbeesetten, levegő után kapkodva, de közben félrenyelte a szájába került könnycseppeket, némi orrváladék keverékével. Térdre rogyva küszködött a megfulladással, amit akkor egyáltalán nem bánt volna.– Miért nem döglöm már meg? – ordította kétségbeesetten. Feküdt a padlószőnyegen, sokkos állapotából a telefoncsengés hozta vissza a valóságba. Felvette. – Hallo? James volt, kedvesen, de fáradtan mondta, hogy három óra múlva otthon lesz. Hívás bontva. – Akkor még van három órám. – mondta maga elé. Nem tudott elaludni, csak forgolódott az ágyban már órák óta. Ekkor hallotta meg a közeledő autó hangját. Egy nagy szívdobbanás, és James csendben lépett be az ajtón. A gyertyafények sejtelmesen bevilágították a lakást, irányítva az „eltévedt utazót”. Már egy-kettő le is égett, illatuk belengte a levegőt. Halk léptekkel a számítógépjéhez ment, és azonnal megnyitotta. Csendesen gépelt, Kathryn közben elszunyókált, és már arra eszmélt, hogy a férfi magához húzza az ágyban. Elöntötte testét a melegség, és a vágy, ahogy a férfi karjaiban összefonódott lelkük is. Ezer fokon a lélek is ég, beleégetve mindent, ami történik vele. Kathryn az ébrenlét, és az álom határán valami furát érzett, ahogy összefonódva feküdtek. – Fogd meg a kezem James – suttogta. Próbált felülni, és hangosabban szólni, és akkor eszmélt rá, hogy már majdnem kiabál, üvölt, de egy hang sem képes elhagyni a torkát. Karja olyan nehéz volt mind az ólom, alig tudta mozdítani, minden igyekezetével próbálta megérinteni Jamest. Hanyatt feküdt, így akart kétségbeesve megkapaszkodni, és kiabálni, de csak valami fura hörgés lett belőle. Kathryn kezdett belesüppedni az ágyba, zuhanva valami ismeretlen felé. Lélegzete elállt, rémült gondolatok a fejében, hang nélkül tűnt el az ágyban. Távolból még halványan halotta, a férfi hangját. De nem értette a szavakat. Hideg volt, sötét, és csend. A legvadabb álom ráhajította a mobilt az ágyra. Lemosta a hajfestéket, gyors hajszárítás, és mindent bedobált a szatyorba. Egy kisebb utazótáskában némi ruha, mellette jogosítvány, személyi, Susanna Born. Körbenézett, felkapta a holmiját, és kiment a házból. Beült az autóba, és a mellette lévő ülésre dobta, ami a nála volt. Az iratokat a kesztyűtartóba tette. Beindította a motort, nem gondolt semmire pont addig a pontig, amíg hátulról megközelítve a házat, lekapcsolta a világítást, és megállt. A holdfényben gyorsan besurrant az ajtón, bent égett az éjjeli lámpa, James a gépnél ült, és telefonált. Susanna Born ott állt koromfekete felkötött hajjal, testhezálló fekete ruhában, és nézte. James valamit megérzett, és felpillantott. A döbbenet ült az arcára, és azonnal lette a telefont. – Szia, jöttem, hogy ne szomorkodj utánam, az életed kitudja meddig tart. – suttogta.A férfi a mellkasához kapott, leborult a szőnyegre. Susanna letérdelt hozzá. – Nem kell félned, nem fogsz most meghalni, csak egy kicsit fáj. Majd letörölte a rettegés verejtékét a férfi homlokáról, és ajkával megérintette azt. Kifelé menet hívta a 911-et, és bemondta, hogy a 25. Victoria road Wooton Bassett, Wiltshire KQ 3 5 HW címre menjenek, egy 45 éves férfinek mellkasi fájdalmai vannak. A mobilt kikapcsolta, és bedobta a kocsiba. Amikor már az autóval kikanyarodott a kereszteződésbe feltekerte a világítás. Balra vette az irányt, és közben lekapta a maszkot. Koromfekete haja hullott a vállára, és az arcába, messziről hallotta a mentő szirénáját. Ekkor kezdett el folyni a szeméből a könny, határozott, ellentmondást nem tűrő mozdulattal törölte le. – Így jár az, aki megöli a lelket. – mondta. Pécs, 2015.11.30. [/et_pb_text][/et_pb_column][/et_pb_row][/et_pb_section]
Ha tetszett akkor nyomj egy like!
Iratkozz fel a hírlevélre, hogy az új bejegyzésekről értesülj!
Megtalálsz a fecebook oldalon!
Legyél boldog az életedben!
Kommentek